Jön a magyar Coop Bank? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: www.penzcentrum.hu   
2010. március 11. csütörtök, 07:48
2009. november 1-jétől már nem csak a hitelintézetek nyújthatnak teljes körű pénzforgalmi szolgáltatást az EU-ban, de a hazai kereskedelmi láncok közül egyelőre úgy tűnik, csak a Coop-csoport próbálja kiaknázni az ebből fakadó lehetőségeket: A társaság pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozást alapított Coop Hitel Zrt. néven.


Murányi László, a Coop Hungary Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozást a Coop-csoport azért hozta létre, hogy működtetésével segítse a csoport pénzügyi finanszírozását, egyúttal a törzsvásárlói kártyaprogramot is országos lefedettségűvé kívánják tenni a Coop üzletekben. Erre a programra építve pedig a későbbiekben hitelkártya-szolgáltatást is szeretnének nyújtani a törzsvásárlóinak.

A Napi Gazdaság információi szerint a társaság első körben faktoringtevékenységet végez. A hitelkártya-szolgáltatás elindítása speciális számítástechnikai rendszert igényel, a fejlesztés összege több száz millió forintra rúghat.

A társaság alaptőkéje jelenleg mintegy 500 millió forint, ám már elvi döntés született arról, hogy az idei év végéig mintegy egymilliárd forintra emelik a Coop Hitel Zrt. alaptőkéjét. Három-négy év múlva pedig úgy számolnak, hogy a társaság alaptőkéje meghaladja majd a kétmilliárd forintot, ami már banki tevékenységre is feljogosíthatja majd a Coop Hitel Zrt.-t.
 

Hirdetések

Hírlevél

 Feliratkozás hírlevelekre
Gazdasági hírekBanki Hírek
Szövetkezeti hírekTksz Hírek
Kiemelt partnerekTakarékszövetkezetek




Module error
takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet,A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Takarék takszov,siker egyik legfontosabb feltétele a korszerű termékeken túl, hogy amunkatársak a Takarékszövetkezet Takarék valamennyi ügyfelét személyre szóló,takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet,barátságos kiszolgálásban részesítik és azzal várják a leendőügyfeleket is.takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet,A Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet létesítésének gondolatát városunk mezőgazdasági dolgozói vetették fel.Takarékszövetkezetünk Takarék Szabadszállás székhellyel 4 kirendeltséget működtet.Takarékszövetkezetünk a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélye alapján végzi tevékenységét, annak rendszeres ellenőrzése mellett. Takarék   Az elmúlt időszak fejlődése dinamikus volt, mára takarékszövetkezetünk mérleg főösszege meghaladja a 4,2 milliárd forintot. A takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet,szövetkezet folyamatosan bővíti szolgáltatásait, ügyfél körét.A vállalkozói és lakossági betétgyűjtésen, számlavezetésen, hitelezésen túl további szolgáltatásaink: Takarék bankgarancia nyújtás, Takarék biztosítások kötése, Takarék számla faktorálás, nemzetközi Takarék bankkártya forgalmazás és elfogadás Takarékbank Zrt-n keresztül, Széchenyi kártya forgalmazás, Gazda kártya forgalmazás.Kirendeltségeink online kapcsolatban állnak egymással,takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet, így ügyfeleink bármely fiókban elérhetik szolgáltatásainkat, Takarék számlájukon forgalmazhatnak.Takarékszövetkezet az egyetlen olyan pénzintézet, amely helyi érdekeltségekkel rendelkezik magyar tagjai által.takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet,a takarékszövetkezet saját vagyona,Motivációnk, hogy az Ön takarékszövetkezetünkbe vetett bizalma és munkatársaink emberi, szakmai és üzleti tisztessége egymásra találjon, s a jövőben hosszú éveken és generáción át, szolgáltathassunk Önnek és gyermekeinek.A Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet volt 1975-ben az első városi takarékszövetkezet, mely alapvetően azzal a céllal jött létre, hogy nagyobb településen is megszerezze a létjogosultságot a lakossági pénzügyi szolgáltatások terén. Takarékszövetkezetünk 4 kirendeltséget működtet Kiskunfélegyháza, Kunszállás, Városföld és Kecskemét székhelyekkel.Takarékszövetkezetünk, takarékszövetkezetünk tagja az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alapnak (OTIVA)takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet, Tudjuk, hogy egy Takarék pénzintézet legnagyobb kincse: ügyfeleinek ragaszkodása és megbecsülése, ezért egyre szélesedő Takarék banki kínálatunkat ügyfeleink igényeinek megfelelően folyamatosan bővítjük, üzletpolitikánkat a közvetlen kapcsolatokra épülő szövetkezeti jelleget tükröző ügyfélközpontúság határozza meg. Szolgáltatásaink színvonalát folyamatosan javítjuk, hogy ügyfeleink érezzék, értük dolgozunk.TAKARÉKSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet,