Forinthitel: vetélytársat kap a frank és az euró PDF Nyomtatás E-mail
Írta: www.privatbankar.hu   
2010. február 01. hétfő, 13:30
A bankszövetség elnöke szerint 5-5,5%-os jegybanki alapkamat mellett a forinthitelek már versenyképesek lesznek az euróval szemben.

Ez év végéig reálisan elérhető az 5-5,5 százalékos jegybanki alapkamatszint, amelynél már a forintkamatok versenyképesebbek lehetnek az euróval szemben - mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke a Népszavának.

A lap szombati számában megjelent interjúban a bankszakember, aki az MKB Bank elnök-vezérigazgatója is, úgy nyilatkozott, hogy 2010 második felében komoly esélyt lát az euró-, a dollár- és a svájcifrank-kamatok emelkedésére, ami tovább csökkenti az eltérést a forint és a devizahitelek terhe között. Három-öt százalékos kamatkülönbség esetén már kedvezőbb lehet a forinthitel - mondta Erdei.

A bankár cáfolta azt a "közkeletű tévhitet", hogy a devizahiteleseknek olyan rossz a fizetési hajlandósága. "Statisztikáink szerint nincs lényeges különbség a nem fizető adósok körében a tekintetben, hogy forintban vagy devizában vették fel a kölcsönt" - mondta.



Ha pedig a terheket nézzük, nem jártak rosszabbul a forinthitellel rendelkezőknél. Tavaly átmeneti, két-három hónapig tartó nehézségek után a forint árfolyama magához tért. Számokkal alátámasztható, hogy azon időszakokkal együtt, amikor a forint gyengélkedett, és egy rövid ideig több mint háromszáz forintot ért egy euró, a devizában felvett hitel alacsonyabb fizetési terhet ró az adósra, mint a forintkölcsön - tette hozzá a szakember.
 

Hirdetések

Hírlevél

 Feliratkozás hírlevelekre
Gazdasági hírekBanki Hírek
Szövetkezeti hírekTksz Hírek
Kiemelt partnerekTakarékszövetkezetek




Module error
takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet,A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Takarék takszov,siker egyik legfontosabb feltétele a korszerű termékeken túl, hogy amunkatársak a Takarékszövetkezet Takarék valamennyi ügyfelét személyre szóló,takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet,barátságos kiszolgálásban részesítik és azzal várják a leendőügyfeleket is.takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet,A Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet létesítésének gondolatát városunk mezőgazdasági dolgozói vetették fel.Takarékszövetkezetünk Takarék Szabadszállás székhellyel 4 kirendeltséget működtet.Takarékszövetkezetünk a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélye alapján végzi tevékenységét, annak rendszeres ellenőrzése mellett. Takarék   Az elmúlt időszak fejlődése dinamikus volt, mára takarékszövetkezetünk mérleg főösszege meghaladja a 4,2 milliárd forintot. A takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet,szövetkezet folyamatosan bővíti szolgáltatásait, ügyfél körét.A vállalkozói és lakossági betétgyűjtésen, számlavezetésen, hitelezésen túl további szolgáltatásaink: Takarék bankgarancia nyújtás, Takarék biztosítások kötése, Takarék számla faktorálás, nemzetközi Takarék bankkártya forgalmazás és elfogadás Takarékbank Zrt-n keresztül, Széchenyi kártya forgalmazás, Gazda kártya forgalmazás.Kirendeltségeink online kapcsolatban állnak egymással,takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet, így ügyfeleink bármely fiókban elérhetik szolgáltatásainkat, Takarék számlájukon forgalmazhatnak.Takarékszövetkezet az egyetlen olyan pénzintézet, amely helyi érdekeltségekkel rendelkezik magyar tagjai által.takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet,a takarékszövetkezet saját vagyona,Motivációnk, hogy az Ön takarékszövetkezetünkbe vetett bizalma és munkatársaink emberi, szakmai és üzleti tisztessége egymásra találjon, s a jövőben hosszú éveken és generáción át, szolgáltathassunk Önnek és gyermekeinek.A Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet volt 1975-ben az első városi takarékszövetkezet, mely alapvetően azzal a céllal jött létre, hogy nagyobb településen is megszerezze a létjogosultságot a lakossági pénzügyi szolgáltatások terén. Takarékszövetkezetünk 4 kirendeltséget működtet Kiskunfélegyháza, Kunszállás, Városföld és Kecskemét székhelyekkel.Takarékszövetkezetünk, takarékszövetkezetünk tagja az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alapnak (OTIVA)takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet, Tudjuk, hogy egy Takarék pénzintézet legnagyobb kincse: ügyfeleinek ragaszkodása és megbecsülése, ezért egyre szélesedő Takarék banki kínálatunkat ügyfeleink igényeinek megfelelően folyamatosan bővítjük, üzletpolitikánkat a közvetlen kapcsolatokra épülő szövetkezeti jelleget tükröző ügyfélközpontúság határozza meg. Szolgáltatásaink színvonalát folyamatosan javítjuk, hogy ügyfeleink érezzék, értük dolgozunk.TAKARÉKSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA takarék,takarékszövetkezet,kisbank,tksz,hitelszövetkezet,